Dr. Bozóki András - kulturális miniszter

Kedves Olvasó!

 

A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen. Úgy tûnik, Kína ebben is több ezer évvel megelõzte korát. Ott már akkor is tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk elsõ kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követõ három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, vérmérsékletünknek, kreativitásunknak és lelki egészségünknek. Egyszóval mindennek, ami bennünk késõbb igazán fontos lesz.

Aki tehát az ember elsõ három évébe „belenyúl”, az szó szerint hegyeket mozgathat meg. Ezt ismerték fel nyolc évvel ezelõtt azok a norvég egyetemi tanárok és kulturális szakemberek, akik elindították a Klangfugl-mozgalmat. Rájöttek arra, hogy ha egy három év alatti gyermek szépet lát és hall – mint hajdanán a kínai császárnék – a szépség automatikusan beleépül a személyiségébe. Hatékonyabban, mint bármikor késõbbi élete során. A mûvészet tehát ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.

Büszke vagyok arra, hogy a „Glitterbird- Mûvészet a legkisebbeknek” Európai Uniós pályázat keretében, a magyar mûvészek és színházi szakemberek is bekapcsolódtak az együttmûködésbe. Örömmel üdvözlöm itt Budapesten a mozgalom tagjait, öt ország bábmûvészeit, táncosait, muzsikusait és tudományos elõadóit, akik mindennapjaikat évek óta a legkisebbeknek szentelik. Akik – hadd idézzem Harry Pottert – nem „muglik”, hanem varázslók. Olyan felnõttek, akik értenek a gyerekek nyelvén.

A következõ három napban a magyar fõváros legelsõ gyermekszínháza – a Kolibri – különleges produkciókat tár az érdeklõdõk elé. Ezek az elõadások mindenkihez utat találnak. Nemcsak a három év alattiakhoz, hanem bárkihez, aki még nem felejtette el, milyen gyereknek lenni, önfeledten örülni és játszani. Végül kulturális miniszterként szeretnék egy kicsit „hazabeszélni”: ne felejtsük el azt sem, hogy ha egy hároméves gyermek rákap a színházra, szinte egész biztosan egész életére „függõ” lesz. Ezért pedig már önmagában is megéri…

 

Kellemes és hasznos idõtöltést kívánok!

 

Dr. Bozóki András

kulturális miniszter